Egyenesen Előre

Munkáról, sikerről, egészségről, családról, hivatásról.... - az életről, és annak teljességéről. Arról az idilli állapotról, amit mindannyian szeretnénk elérni. Viszont nem mindig tudjuk, hogyan.

Linkblog

HTML

„Nekem nincs időm sportolni!” – akkor itt a megoldás!

2011.05.08. 12:05 Vick DXN

Üdvözöllek!

 

Ma kezdődött el a mozgás-programom, és erről szeretnék neked írni. Aki olvasta a korábbi bejegyzéseket jól tudja, hogy egyrészt időmilliomos nem vagyok, másrészt pedig kezdőnek vagyok tekinthető a  sport terén, ennek ellenére valamit szeretnék kezdeni a fölös energiákkal, és persze valamennyit az alakomon is illik formálni még. Ennek megfelelő edzésprogramot összeállítani nem tűnhet egyszerűnek.

A legtöbb video és otthoni torna-anyag hosszú, és bonyolult. Sok esetben akár másfél órás edzésprogramokról is beszélhetünk, ráadásul ezek elég nehezek, főleg ha valaki valóban kezdő. Az pedig persze nem tesz jót az önértékelésnek, ha már az első gyakorlatok során kifulladunk. Amikor az önbecsélüs alábbhagy, akkor pedig a lelkesedés is, és bizony  hamvába hal életmód változtató szándékunk.

Azt találtam tehát ki, hogy lazán kezdem majd fokozom a gyakorlatokat.  Így történhet meg, hogy egyelőre tovább tart leírnom a lényegét, mint végigcsinálnom a programot. Az egyik ismerősöm ajánlotta a 8 perces modulokat. Igaz csak angol nyelven sikerült megszereznem, de attól még kivitelezhető.

Has, láb és farizom gyakorlatokat gyűjtöttek benne össze, ami szerintem a hölgyek számára nagyon hasznos, főleg ha már túl vannak egy, akár több gyermek születésén. Mind jól tudjuk, hogy ez mivel is jár.  Először tehát nézzük a hasizom gyakorlatokat.

Mindenképp melegíts be előtte néhány guggolással, nyújtással, előre hajolgatással, ahogy jól esik éppen.

Aztán egyik nap a hasizom nyolc-percest, következő alkalommal pedig a másikat csináld meg. Én legalábbis így ütemeztem. Elég időtakarékos, nem?

 

Itt vannak a videók! Kellemes testedzést kívánok!

 

 

1 komment

Címkék: edzés torna otthon mozgás gyorsan alakformálás

A bejegyzés trackback címe:

https://1nsnelore.blog.hu/api/trackback/id/tr942886954

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vick DXN 2011.05.08. 20:23:28

Lehet ám kommentálni a cikkeket, örömmel fogadom.
süti beállítások módosítása