Egyenesen Előre

Munkáról, sikerről, egészségről, családról, hivatásról.... - az életről, és annak teljességéről. Arról az idilli állapotról, amit mindannyian szeretnénk elérni. Viszont nem mindig tudjuk, hogyan.

Linkblog

HTML

Gyerekeskedjünk!

2011.07.17. 10:16 Vick DXN

Régen jártam erre, már-már hiányzott ez a blog. Ez történik, ha az ember egyszerre több mindent bevállal. Azért igyekszem megosztani a jelentősebb történéseket és tanulságokat, azért is vagyok itt most. 

Üdvözöllek!

Először is, had kezdjem azzal, a címet nem véletlenül adtam. Kislányom által ugyanis hatalmas mennyiségű tapasztalathoz jutok nap mint nap. 3 éves és olyan dolgokra tanítja 25 éves anyját, hogy az szinte ámulatba ejtő. 

Nagyon szeretem például a  meséket, amiket néz. Ezek tanító célzattal készülnek a gyerkőcöknek ugyebár, de általuk mi is alapvető, elemi és sajnos sokszor rég elfeledett értékekre és elvekre lehetünk figyelmesek. Olyan dolgok ezek, melyek bizony nem csak a gyerekeink életét tehetik teljesebbé.

Nézd meg a lányod, a fiad, az unokaöcséd vagy húgod vagy akár a szomszéd kisgyereket, milyen szabadon és önfeledten játszik, ismerkedik, élvezi az életet. Egyszerűen boldog félelmek és gátlások nélkül.

Épp ezen gondolkodtam el egy pillanatra a minap, amikor feltűnt mit és néz a lányom mellettem a tévében. 

Az egyik aranyos mesesorozatban egy Alexandrámmal egyidős kisfiúnak, Caillounak tanítják meg szülei az élet mikéntjeit, és persze ezáltal nekünk is. 

Az aktuális epizódban Caillou megkapta álmai dömperjét, ez egy több darabból álló, profi kis modell volt, amivel azért elvacakolhatnak a gyerkőcök egy darabig, mire összerakják. 

Bizony hősünknek is komoly kihívást jelentett, és bármilyen régóta, és akármilyen nagyon-nagyon is akarta azt a csodálatos sárga dömpert, egy idő után kezdett rendesen elbizonytalanodni. Kis gyerek-agyában olyan gondolatok kezdtek megfogalmazódni, "ez talán nem megy mindenkinek", "túl nehéz ez", "elegem van, nem csinálom", és abba is hagyta. Tényleg nem folytatta egy darabig. Apjával kilátogatott ugyanis a család egy barátjához inkább.

És ott hangzott el az egyik szereplő szájából egy kijelentés. Caillou ott és akkor határozta el magát a folytatás iránt. Mert ez a mondat olyan egyszerű volt, és olyan hatásos, hogy nem csak ő, de még én is nekilendültem hatására. 

"Sokszor pontosan az tart nagyon sokáig, amit nagyon akarunk. De a legtöbbször az derül ki a végén, hogy nagyon megérte!"

Sietett is haza utána a srác, és pár órára rá össze is állt a  dömper.

Legyen ez mindig szem előtt Neked is, ez az egy alapigazság. És továbbra is menj csak kitartóan a céljaidért. Mert "pár óra múlva" Neked is sikerülni fog, ha így teszel.

 

Köszönöm, hogy itt voltál.

 

1 komment

Címkék: gyerekszemmel kitartásról

Új oldal a siker jegyében:

2011.06.25. 11:28 Vick DXN

 

A teljesség és siker jegyében elindult a Sikerszellem weboldala:

http://sikerszellem.hu 

Természetesen a Facebookon is megtalálod:

http://www.facebook.com/pages/Sikerszellem-Online-K%C3%A9pz%C5%91-K%C3%B6zpont/139726899431213

 

Várlak szeretettel!

 

Szólj hozzá!

Címkék: siker boldogság teljesség sikerszellem

Tanulmányi segédlet: kémia és biológia blogom indult

2011.06.20. 08:56 Vick DXN

Hello!

 

Bizonyára tudjátok, hogy egyik érdeklődési köröm az orvostudomány. Ezért kezdtem biológiával és kémiával foglalkozni, hogy jövőre felvételizhessek az orvostudományi egyetemre.

 

 

 

Tanulmányaim jegyzeteit itt találjátok meg: 

http://bio-kemi.blog.hu

és a a facebookon:

http://www.facebook.com/pages/Bio-k%C3%A9mia/171644966231875?sk=wall

 

 

Tanuljunk együtt! 

 

Szólj hozzá!

Címkék: egyetem biológia jegyzet orvosi kémia tanulmányok

A sas története

2011.06.17. 07:48 Vick DXN

Üdvözöllek!

 

Ma reggel egy levél fogadott az emailfiókomban, egy DXN Életsílusos csapattársam, Fenyő Timi írt nekem. Ő is egyike azoknak, akik a kezdetektől fogva komolyan veszik az üzletüket, és bár még csak nemrég kezdte, már most bizonyosak lehetünk sikerében. Megkért rá, hogy ugyan írjam már meg neki a sas történetét, hiszen ő már hallott róla, hogy tanulságos, tudja, hogy segít, de nem ismeri teljes egészében. Gondoltam, megírom itt, hogy Ti is lássátok, hiszen ez mindenki számára hasznos lehet. 

Ahogy  végiggondoltam a  történetet, azt, hogy mit is írjak, rájöttem: te jó ég, bevonzottam Timi kérését. Aki a vonzás törvényét ismeri, akár a Titok című filmből, akár máshonnan, az nagyon jól tudja: tudatalattaink sokszor megadja nekünk, amire vágyunk, persze nyitottnak kell lennünk a befogadásra. Amint nyitottá váltam, beötlött, ez a történet most rám is vonatkozik.

Persze  a Titok is jelentős téma, érdemes lenne még beszélnünk róla, és fogunk is később, de addig is  itt a film. Utána persze érdemes elolvasni és megnézni a Sas történetét:

 

 

Szóval a Sas története. Nem akármilyen kis sztori ez. A sasok ugyebár elég sokáig élnek, körülbelül 70 évre vannak kalibrálva, ez ugye majdnem egy teljes emberi időtartam. Ilyen viszonylag kistestű állatoknál azonban ez nagy dolog, mert általánosságban véve a kisebb testű állatok rövidebb ideig élnek.

Ennek a gyönyörű madárnak azonban hatalmas áldozatot kell hoznia ahhoz, hogy élettartamát meghoszabbítsa, és 40 éves korában nagyon komoly vízválasztóhoz ér. Ekkor ugyanis eldöntheti, hogy feladja-e hátralévő éveit, és gyakorlatilag belepusztul a körülményeibe, vagy kemény próbák során változtat önmagán és helyzetén, hogy a továbbiakban boldogan éljen.

Nézd meg a videót, hogy megtudd, miről beszélek.

  

Ha megnézted a videót, érteni fogod, amit most írok. Sorsom, sorsunk igenis rokon a saséval. Nekem is változtatnom kellett, hogy boldog legyek. És nagyon valószínű, hogy Neked is változtatnod kell, hogy boldogan élj. (Olvasd el az előző blogbejegyzéseket, ha nem tudod, mire gondolok.)  Nagy elhatározásokat kell tehát hoznunk ahhoz, hogy életünk valóban érdemi változásokon menjen keresztül. És igen, olykor komoly átalakulásokon kell keresztül menjünk mi magunk is. A sas saját magát fosztotta meg karmaitól és csőrétől 150 napon át tartó harc árán, mert ezek az elemek meggátolták élete kibontakozását. Nekünk pedig olykor meg kell válnunk néhány rossz szokásunktól és tulajdonságunktól, hogy helyet kapjon az új, az előremozdító. Lehet hogy ez ugyanolyan kemény lesz, mint a  sasnak megválni a  testrészeitől? Lehet. Bár én ezt a folyamatot többnyire inkább élvezem, mégis kétségtelen, hogy hatalmas kitartást igénylő dologról beszélünk.

Ne kérdezd tehát, miért nem olyan az életed, amilyet szeretnél, hogy aztán ne csinálj semmit! Szabadulj meg attól, amit nem szeretnél és szerezd meg azt, ami még hiányzik a teljességhez.

„Légy sas! Dönts és változtass,

ez visz majd előre.

És ha fáj, ha olykor nehéz is a döntés,

tudd: ez az igazi előrelépés.”

Improvizálásnak nem rossz, mégha itt-ott a szótagszám nem is stimmel. A lényegét ugye azonban érted?

Légy sas! Dönts és változtass!

 

Szólj hozzá!

Címkék: változás sas változtatás kitartás története életstílus dxn

Kitartásról gyakorlatiasan

2011.06.13. 08:39 Vick DXN

Üdvözöllek újra itt!

 

Legutóbbi bejegyzésem óta kiderült, nemcsak én vagyok, aki kicsit később jött rá, mi is az igazi életcélja, és választotta hivatásául a gyógyítást érettebb fejjel. 

Persze olyannal is kapcsolatba kerültem, aki rögtön az érettségije után megy orvosira, valljuk be, ez a papírforma, és dejó hogy már most tudja, mit szeretne igazán. 

Úgy látom, az orvosi pályát azok választják általában, akik nem ijednek meg a kihívásoktól, és tudják, hogy kitartásuk, akaraterejük és lelkesedésük hosszú éveken át elkíséri majd őket.

Ha megkapom a hozzájárulást, szívesen bemutatok néhány érdekes embert itt, a blogomban. Hiszen, mindenki, aki ilyen jelentős lépésre szánja el magát, tiszteletet érdemel. Azonban tudom, hogy végül nem mindannyiunkból válik az, akik szeretnénk lenni.

Amúgy teljesen igaz ez a másik tevékenységemre is. Csodálatos pénzeket lehet keresni, és hatalmas célokat elérni a DXN üzletében. Felemelő, ahogy ezek fokról-fokra és lépésről-lépésre megvalósulnak. Azonban ez is munka, és odafigyelést igényel. Vannak akik könnyebben elsajátítják, és vannak akik nem. Viszont mindenképp megéri. És tiszteletreméltó ez a fajta elhivatottság. Az a tény, hogy igenis merünk tenni álmaink megvalósítása érdekében - fantasztikus!

Van tehát kapacitás és spiritusz az emberekben! Benned is? 

Na de a kis kitérő után, vissza az eredetikhez. Az orvosi egyetem, főleg ha az ember úgymond nem "csak" a hatéves általános orvosi képzést akarja megcsinálni, hanem szakosodni is, méghozzá lelkiismeretes munkavégzéssel, szóval az egy nagy feladat, és tudom, hogy fel kell készüljek rá.

Ezért: már most felvértezem magam minden szükséges képességgel.  Bár furamód, van bennem egy fata bizonyosság a sikert illetően. Ennek több oka is van. Például, hogy nekem nem csak úgy ölembe hullott az elképzelés, hogy: „áhh, okos vagyok, orvos leszek, mi más”, hanem sokal inkább beért bennem, kemény és izgalmas tapasztalatok útján jöttem rá, hogy az tesz boldoggá és teljessé, ha felelősségteljes és valóban hasznos munkát végzek. Az emberi test pedig egész kicsi korom óta érdekel, így utólag nem is csoda, hogy ezt a pályát választottam. Ami még segít nekem, hogy néhány feladatot még meg kell oldjak ahhoz, hogy felvegyenek orvosira. Érettségik (újra) és nyelvizsga várnak rám a következő tanévben.Bevallom, már most tanulok, készülök rájuk, gond nélkül áldozom rá a nyaram. Gyerek mellett olykor nehéz, de tudom, hogy ezek a próbatételek, akár nagyobbak, akár kisebbek, hozzájárulnak ahhoz, hogy később könnyebben kitartsak. Hogy eszembe legyen, mikor valahol az út közepén elbizonytalanodom pl. egy-egy átvirrasztott éjszaka a hosszú végigmagolt hónapok után,  hogy erőt adjon az, hogy ezért küzdöttem eddig, hogy erőt adjon végiggondolni azt, hogy nem csak úgy adódott mindez, hanem tennem is kellett érte valamit. Összejátszanak tehát a tényezők, hogy végigcsinálhassam. Igazból nem is kérdés, hogy menni fog.

Látom, hogy sokan bizonytalanok magukban, nem csak az orvosi pályán, hanem általában. Nekik azt tanácsolom, egy kicsit erősödjetek meg, tűzzetek ki célokat, és valósítsátok meg, ne törődjetek a bizonytalanítólag ható emberekkel (az én környezetemben is van ilyen), csináljátok amit és ahogy  csinálni akarjátok, és menni fog. Az vagy, akivé alakítod magad, az vagy, akivé válsz az önképzésed során. Tégy tehát arról, hogy olyan légy, amilyenné válni akarsz!

 

Mára tehát ennyi! Gondolj rám, hogy sikerrel járjak, és ne feledd, én is tudok Neked segíteni álmaid megvalósításában, hiszen ez a munkám. Legalábbis az egyik;)


Szólj hozzá!

Címkék: célok egyetem álmok orvosi kitartás felkészülés dxn

Életfogytig tanulás a gyakorlatban - hogy élem meg én

2011.05.30. 10:32 Vick DXN

Hello újra!

 

A mai bejegyzés azért készül, hogy rámutassak: tanulni nem kötelességből kell, hanem egyrészt jól felfogott érdek, másrészt hasznos módja az önmegvalósításnak.

Akik az előző bejegyzést olvasták, tudhatják, hogy nagy lépésre szántam el magam. Azt még nem tudják mire, de el kell mondjam, hisz ez cikk csak ez által válik érthetővé. 

Olyan érzések kavarognak bennem, mint a képen látható úrnak (szerencsére nekem nem olyan görbe a lábam:) Állsz a hegy tetején, tiéd a világ, a szabadság szele néha-néha megingat ugyan, mégis stabil vagy és kizökkenthetetlen.... Csodálatos. Még az ideillő zenét is megtaláltam az szemléltetéshez:

 

Minek köszönhetem ezt? Annak hogy végre azt csinálhatom majd, amit már régóta szeretnék. Egyik ugye a DXN, az örök szerelem. A másikhoz azonban jelentősen át kell képezzem magam, viszont mint kiderült, ennek semmi akadálya. Közgazdászból orvos leszek ugyanis.

Hiszen már annak idején is ezt akartam. Most értem meg rá viszont. Most jöttem rá, hogy a hivatásunk megfelelő megválasztása miért is olyan jelentős. Hasznosnak lenni, önzetlenül segíteni a legalapvetőbb szempontok, és ami hozzáadódik, mintegy finom kis fűszerként, hogy élvezzük is amit csinálunk. Új cél tehát az 1nsn előre blogjában: orvosi egyetem. 

És hogy jön ide a tanulás? Már egyből azzal idevágó, hogy a felvételihez jobban mondva a felvételhez (mert a kettő között ugyebár van különbség), vissza van még néhány feladat. Egy nyelvvizsga és két újra-érettségi választ el tőle. Önszántamból vissza ülök tehát az iskolapadba, mert ezt kívánja meg célom. 

Nem kötelességként kell tehát tekinteni a tanulásra, a képzési rendszerre. Tekints rá úgy, mint az önmagad megvalósításához szükséges eszköz. Persze ehhez az kell, hogy tényleg azt tanuld, ami Te vagy, ami az igazi céljaidhoz elvezet. És erre a tudati pontra eljutni nekem sem volt egyszerű. Igazából rájönni arra, mit akarsz kezdeni magaddal a legnehezebb, mert nem tudod meggyorsítani. Bizonyos időnek el kell telni, bizonyos mennyiségű tapasztalaton túl kell lenni hozzá, akkor tudod eldönteni.

A lényeg: ha valahol út közben rájössz, hogy nem tesz boldoggá, amit tanulsz és csinálsz, merj változtatni! Velem madarat lehetne fogatni, mióta ezt a  döntést meghoztam. 

Azt is tudom, hogy ha bent vagyok az egyetemen, akkor kezdődik csak az igazi "móka". Igazából azt várom a legjobban. 

Merj tehát változtatni, és az legyen a célod, hogy megtaláld Önmagad!

Örülök, hogy itt lehettem veled.

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: változás változtatás pályaválasztás cél

És az álmok tényleg valóra válnak.... avagy kérd és megadatik

2011.05.27. 09:49 Vick DXN

Hello újra!

  

dxn, ganoderma, passzív jövedelem, másodállásÖrülök, hogy itt vagyunk, és megoszthatom Veled legfrissebb élményem arról, hogy az álmok miként válnak valóra.

Hatalmas ajándékot kaptam ma az élettől. Gyakorlatilag a minden, de minden lehetséges- és az életünk éljük kortalanul érzéseket. Azonnal kifejtem, mire gondolok. 

2006-ban, mikor levelezőn érettségiztem, eldöntöttem, hogy közgazdasági fősulira fogok járni. Még arra is kidolgozott tervem volt, hogyan fogom megszerezni a diplomám, aztán hogy "váltom meg a világot".  

Olyan fajta vagyok, aki eléri, amit akar. Biztos voltam benne, hogy sikerül. Főleg mivel úgy éreztem, hatalmas a motivációm. Az is volt. Csakhogy tudod, mi motivált? A pénz.

Mi lett a vége? Nem akarom sokáig nyújtani, elmondom: boldogtalan voltam. Éveket szenteltem az életemből egy olyan célra, amelynek hátterében rossz ösztönzők mozogtak. Fősuli, munka, család... mentek célirányosan, de valahogy valami bajom mindig volt vele. Értek olyan csalódások, pofára esések, hogy épeszű ember fel se fogná. Minél jobban erőltettem a pénzt, annál kevésbé jött. 

A pénz amúgy ilyen egyébként is, mindenkinél. Csak ahhoz áramlik, akinek nem fontos igazán, ma már tudom. Más cél is hajt már jó ideje. Megváltozott az értékrendem. Ma már csak használom a pénzt céljaim elérésére, és nem a pénz a  célom. És ez így működik, így egyenesbe jönnek szépen a dolgok. Viszont el kell engedni anyagias lényünket, és teret engedni valami magasztosabbnak, ez nagyon fontos. 

Ezt már akkor sejtettem, mikor ez évben komolyan elkezdtem foglalkozni a  DXN üzletemmel. Ekkor ugyanis azt a célt tűztem ki magam elé, hogy minél több embert hozzásegítsek tervei megvalósulásához, legyen az egészség, karrier, magánélet vagy bármi a világon. Tudod, mi történt? A dolgok működni kezdtek. Boldog vagyok munka közben, az üzlet jobban megy, segítek másoknak, és ez által leszek sikeres. Minden megváltozott bennem, minden változik körülöttem, az életemben.

Ma reggel pedig kiderült, hogy sosem késő változtatni, ha boldogtalan vagy. Nagyon nagy lépésre szántam el magam, és ahogy utánajártam, ennek nem is lesz semmi akadálya. Némi erőfeszítést igényel majd részemről, be kell vegyek néhány kaput, de nem hiszem, hogy gondot jelent majd. Megváltozott ugyanis a motiváció, a hajtőeszköz, ami mozdít. Innentől pedig a jó következik.

Ja hogy mire szántam el magam? Elmondom majd azt is legközelebb.

Legyen szép napod!

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: karrier álom egészség pénz motiváció álmok magánélet

Mert Dubai szép hely, és hülye leszek kihagyni :)

2011.05.24. 18:25 Vick DXN

 Hello!

 

Mostanában sokat nézegetem ezt a képet. 
Ez itt Dubai, és a Burj Al Arab, azaz az „arabok tornya”, a világ egyetlen hét csillagos szállodája.
A kép lélegzetelállító, a szimbólum pedig a szabadságot, az anyagi függetlenséget és az ezeket megcélzó motiváltságot jelöli. Mert nekem egyszerűen nem elég az, ami van, tudom, hogy többet tudok nyújtani a családomnak, a munkatársaimnak. Akár Dubaiba is elmehetünk majd, hiszen bármi, és értsd szó szerint, tényleg bármi elérhető ezen a világon.
A rendelkezésre álló értékek, pénz és boldogság forrása végtelen. Akár van válság, akár nincs, a célratörő emberek végül megkapják, amire vágynak, és ha az egy hétcsillagos nyaralás, akor egy hétcsillagos nyaralást.
El akarsz menni Dubaiba? Vagy te mondjuk Ciprusra vágysz? Egyik sem? Akkor Egyiptom? Teljesen mindegy mit akarsz, megkapod, ha hiszel benne.
Nem, ez nem hülyeség. Mert lehet, hogy valaki most ezt gondolja magában. Saját magam kezdem megtapasztalni ugyanis, hogy az álmok valóra válnak. Ki lehet mászni a gödörből, mind anyagilag, mind pedig érzelmileg, bármilyen mélyen vagy most. Aztán az ember elkezd valami igazán nagyra vágyni, elkezd igazán nagyot álmodni. Célokat tűz ki, tervez és mereng.... aztán rájön, mindez nem puszta álmodozás, hiszen valóra váltható, és akkor jönnek, adódnak maguktól a megvalósítási ötletek. Persze a gödör mélyéről is lehet nagyokat álmodni, az ránt ki csak igazán gyorsan onnan!
 
Ugyanez a folyamat ment végbe nálam is. Ma már merészen tervezek, és van is eszközöm a megvalósításra. Írtam róla már sokat, DXN-nek hívják, a csoport pedig akit képviselek a DXN Életstílus.
A DXN Életsílus tehát nem más, mint azok csoportja, aki tudják, az élet nem csak a sárga csekkekről, a mókuskerékről és a stresszről szól. És persze azoké, akik még csak sejtik, de szeretnék ezt a felszabadító érzést megtapasztalni. A DXN Életstílus tehát a megvalósításra is képes álmodozók gyüjtőhelye.
Hogy ez bolondságnak tűnhet valakinek? – Valakinek igen, az biztos. De az nem is lesz soha igazán boldog. Aki korlátozza saját látásmódját, a kiteljesedését gátolja. Ne kétkedj tehát, csak kövesd a szíved hangját. Ott belül ugyanis mind jól tudjuk, megérdemeljük a teljességet, és hogy jól érezzük magunkat.
 
Szóval: irány a Burj Al Arab! Érezd jól magad!
 
 
 
 
 

 

Szólj hozzá!

Címkék: dubai arab passzív jövedelem al másodállás dxn burj

Május végi összegzés:

2011.05.22. 07:57 Vick DXN

Lassan vége a májusnak. Ezért egy rövid értékelést időszerűnek tartok.

Üdvözöllek!

Szóval valamikor februárban úgy döntöttem, kezembe veszem az életem alakulását, és megvalósítom végre az álmaimat. Ezért kezdtem a DXN-nel üzletileg is foglalkozni, illetve változtatni kicsit a mozgáshoz, étkezéshez, testi-lelki egészséghez való hozzáállásomon.

Testileg már van eredménye, pl. a mínusz két kiló, ráadásul úgy, hogy nem is volt minden nap alkalmam intenzíven mozogni, ráadásul edzeni is csak pár hete kezdtem el. A közérzetem is jobb, jelentősen energikusabb vagyok. Bár ez egymagában a táplálékkiegészítőknek is köszönhető lenne, amiket szedek.

dxn, ganoderma, passzív jövedelem, másodállásDXN Spirulina, RG és GL valamint egy finom csésze ganodermás kávé - ezzel kezdem a napot. Már ez nagyon sokat jelent a betegségek távol tartása szempontjából. A kislányomnak a ganodermás kakaót, a Cocozhit szoktam adni, hogy neki is erősödjön a kis szervezete, és a kakaóban lévő 18 napos gombafonal - kivonat a szellemi fejlődésének is jót tesz. Ezt a kúrát csináljuk tehát két és fél hónapja. 

Mi változott még azóta? Komoly javulást mutat pl. a bőröm állapota. Korábban a testem savasságát arcomon zsírosság és pattanások jelezték, mára ez oda. A körmeim is megerősödtek. A ganodermás szappannak és a méregtelenítő kúrának köszönhetően pedig nyaktól lefelé is helyrejöttem, ott ugyanis eddig száraz volt a bőröm. Ami pedig még fontosabb, sokkal több energiám van. Egy aktív kétésfél-éves mellé azért el is kell.  

dxn, ganoderma, passzív jövedelem, másodállás

Hogy mi történt üzletileg? Ezen a téren sincs okom panaszra. Nem illik ugyan részleteket kifecsegni fizetés, csatlakozók száma és más anyagi részletek terén, de annyit elárulhatok, hogy már most öröm nézni csoportom és anyagi keretem folyamatos bővülését. 

Téged is csak biztatni tudlak, hogy vágj bele! Nem kell hozzá nagy anyagi ráfordítás, csinálhatod szabadidődben, és megadja azt a fejlődést, amelyre szükséged van, hogy pénzügyileg és emberileg is kiegyensúlyozottabb légy. 

Hogy mit csinálok pontosan előremenetelem érdekében? Kaptam egy céges weblapot, így azzal dolgozom. Tartom a kapcsolatot az érdeklődőkkel, megválaszolom a kérdéseiket, segítek csatlakozni, vásárolni. Szeretek kávézni is, azokkal, akiket érdekel a DXN. Természetesen ilyenkor a finom, és egészséges gyógykávét isszuk. Tehát nem tukmálok vagy adok el senkinek, nem is esne jól azt csinálni.

Ilyen egyszerű tehát, hogy új jövőt építsek magamnak és a családomnak. Másodállásnak nem rossz, az biztos:D 

Összegezve tehát: csodálatos kis utat jártam be február óta, és van egy olyan sejtésem, hogy még ennél sokkal, sokkal nagyobb élmények várnak rám.

Szeretném ezt Veled is megosztani, úgyhogy térj vissza ide, Kedves Olvasóm. És persze kérdezz, kommentelj, had kapjon egy kis életet a blog a Te részedről is.

Érdekes, hogy látom a statisztikákat, miszerint, egyre többen jártok el ide, hozzászólásnak azonban híján vagyunk. Szerintetek mi az oka ennek? Hmm... A válaszokat hozzászólás formájában várom szeretettel.

Örülök, hogy itt voltál velem. 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: egészség passzív jövedelem táplálékkiegészítők másodállás ganoderma spirulina dxn rg gl

A fény után a sötétség, a sötétség után a fény:

2011.05.19. 08:32 Vick DXN

Üdvözöllek!

Szeretnék veled megosztani egy dalt a kedvenceim közül. Egy lelkes vidám dalt, ami a változásról, és a változás természetességéről szól. Legalábbis nekem. Neked mit mond?

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: zene dal változás vidám életszeretet életvidám

Környezet szennyezés és szennyezett környezet:p

2011.05.17. 10:25 Vick DXN

Ez a téma is szívügyem, és szerencsére ezzel nem vagyok egyedül. 

Nyilván a lenti videó készítői is a hasonló hozzáállású emberekhez szólnak. Íme:

Szólj hozzá, terjeszd és segíts, hogy a szemlélet központi szerepet kaphasson!

Szólj hozzá!

Címkék: egészség fejlődés környezetszennyezés környezet hatás fenntartható egészséges üvegház

Gyors sikerek egy kellemes munkakörben:

2011.05.15. 13:13 Vick DXN

 

Ez a bejegyzés egyetlen céllal jött létre, hogy felhívjam a figyelmed egy egyszerű és mégis nagyon hasznos kis oldalra:

http://szuperstart.dxneletstilus.hu

Itt ugyanis megtalálod a megoldást minden anyagi és egészségügyi problémádra. 

Szólj hozzá!

Címkék: üzlet start szellem business üzleti lehetőség vállalkozó pack dxn bsp kávéüzlet

A pecsétviaszgomba és a rák, na meg egyéb nyavalyák

2011.05.15. 09:12 Vick DXN

 

Üdv újra itt!

Munkatársamnak, Patak Ildikónak a blogjában olvastam egy cikket, erről szeretnék írni Neked.  

Szüleim rákban haltak meg. Szeretnék egészséges maradni, ezért örülök hogy rátaláltam ezekre a termékekre.   Mert a ganodermának nagyon pozitív hatásai vannak:

 

·            a vért megtisztítja

·            méreganyagokat eltávolítja

·            ösztönzi a vesét

·            megvédi a májat

·            megerősíti a szivet

·            megtisztítja a vastagbelet

·            megerősíti és megnyugtatja az idegrendszert

·            fejleszti a memóriát

·            lassítja az öregedést

·            immunredndszert helyreállítja

·            meggyógyítja az álmatlanságot

·            fejleszti az összpontosító képességet

·            hormonzavart és változókori tüneteket is enyhíti

 

 

Érdemes kipróbálni a termékeket.  Első lépés lehet a kávét kicserélni egészséges, finom ganoderma kávéra.”

 

Akkor jöttem rá, hogy te jó ég, hányan lehetünk még így.

Nekem személy szerint a nagymamám  küzdött ezzel a kórral, és ha előbb ismerkedem össze a ganoderma tartalmú termékekkel, még segíthettem volna is neki.


Dehát ugye „múlt idejű” és „feltételes módú” mondatoknak sosincs értelme. A „mi lett volna ha...” ma már nem segít, és a múlton rágódni felesleges. Azokon segíthetek viszont, akik most küzdenek egészségükért, akár rákról, cukorbajról, koleszterinről vagy bármi másról legyen szó.

Nem vagyok orvos ugyan, de az orvos is megerősíti, hogy a ganoderma és a lúgosítás remek kiegészító terápia.  Az interneten hatalmas forrásanyag áll róla rendelkezésre. Én csak párat had emeljek be ide. Külön fülön nyisd meg, hogy visszatérhess ide, vagy a bejegyzés elolvasása után nézd meg: 

http://www.szoljon.hu/jasz-nagykun-szolnok/bulvar/az-orvos-is-megdobbent-ettol-tunt-el-teljesen-a-lany-daganata-373981

http://www.webbeteg.hu/cikkek/fogyokura/6208/a-ganoderma-lucidum-gomba

 ...és egy ismert videó, bár lehet hogy te még nem láttad: 


 ...illetve egy saját gyártmány, ami nagyon hasznos lehet:

 

 

Az azonban egyáltalán nem mindegy, hogy milyen eredetű ganodermát, azaz pecsétviasz gombát viszünk a szervezetbe. Annak idején, mikor a DXN-hez csatlakoztam, utánajártam kicsit. Rengeteg cég kínál ganoderma-kivonatot tartalmazó készítményeket ugyanis, ez azonban nem  ugyanaz. Ganoderma-kivonat és ganoderma közt hatalmas a különbség.  És akkor még nem is említettem az előállítás, termesztés közben megtalálható különbségeket. A DXN készítmények 100% csúcsminőségű ganodermát tartalmaznak, ezzel mintegy „beintenek” azoknak, aki azt hiszik konkurenciát jelenthetnek ránk nézve. Gondolom, érezni írásom hangneméből, hogy  ez mekkora büszkeséggel tölt el.  A különbség ugyanis pontosan az, mint a gyümölcs-szörp és a gyümölcs ízű szörp között, értjük ezt, ugye?

Úgyhogy aki lúgosítani, gyógyulni akar, vagy pénzt keresni azzal, hogy másoknak  és önmagának segít, egyszerűen válassza ezt. 


Örülök, hogy időt szántál erre. Várlak vissza szeretettel!

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: rák lúgosítás pecsétviaszgomba ganoderma dxn

Álmok és célok:

2011.05.10. 18:59 Vick DXN

 

Ezt a kis animációt nézd meg. Az egyik legmeghatóbb, amit ebben a témakörben ezidáig láttam. 

Tudod, nekünk nem kell hiábavalón reménykednünk, és kóbor álmokat kergetnünk. A szakmámban, a csoportomban a vágyak, a tervek megvalósulnak.

Bennem ez a kis mese hálát és örömöt ébreszt, amiért megvalósíthatom anyagi függetlenségem, szabadságom és ezáltal bármilyen célom. 

Hatalmas öröm ez. És mivel ez a blog erről is szól, megosztom hát Veled. Ugyanis a Te álmaid is valóra válhatnak, nem kell megvárnod még életed bealkonyul.

Ennyit akartam. Keress fel és persze szólj hozzá a témához, örömmel fogadom.

 

Szólj hozzá!

Címkék: célok álom öröm motiváció cél hála

Egy kicsit arról, miért lúgosítok:

2011.05.10. 09:58 Vick DXN

 Hello újra itt!

 

Örülök, hogy itt vagy és engem olvasol, mert valami nagyon fontosról szeretnék ma beszélni.  Mindenkinek számít ugyanis szerintem, hogy milyen a közérzete, mennyit betegeskedik, mennyire energikus és hogy teste-lelke milyen állapotban van.

A következőkben olyasmiről lesz szó, amely szinte minden egészségügyi probléma alapját képezi, és ezáltal a fenti tényezőket erősen befolyásolja.

Ez a savasodás.

Nekünk itt a DXN-nél van egy nagyszerű kutatócsapatunk, melynek képviseletét  Dr. Jane Yau látja el. Malajziában ugyanis, ahonnan ő származik, nem a hagyományos nyugati orvoslással, hanem természetes módszerekkel, lúgosítással gyógyítják  a betegségeket. Jane a savasodásról nagyon sokat tanított nekünk. Ebből csemegézek keveset, hogy megtudd, ezt a dolgot érdemes komolyan venni. 

Azt ugye tudjuk, hogy a vegyületeknek különböző kémhatása van a savastól a semlegesen át a lúgosig.  Ennek kimutatására többféle módszer van, PH-ban adjuk meg, nem is ez a lényeg igazából. Testünknek is van ugyanis egy bizonyos PH-ja, ami enyhén lúgos kell legyen, és az az ami fontos.

Mert mi van, ha nem lúgos, hanem savas? Akkor a természetes egyensúly felborul, sejtszinten károsodik a szervezetünk, és mivel minden szerv és szövet sejtekből áll, a savasodás teljes testre kiterjedő gondokat okoz, ami aztán egy sor fizikai és lelki tünetben mutatkozik meg.

Ilyenek a sápadtság, levertség, egykedvűség, a bőr szárazsága vagy épp zsírossága, pattanások, ingerültség, depresszió, rossz fogak, gyenge csontok, anyagcsere zavarok, ízületi fájdalmak, korpásodás, bőrgomba, szív- és érrendszeri gondok, vérnyomás- és vércukor problémák, narancsbőr, ráncosodás azaz korai öregedés, korai őszülés, elhízás és memória zavarok. Példának okáért. Hiszen ha valami a legkisebb szinten romlik el, az globálisan jelentkezik, és a legtöbbször több jelenség egyszerre.

A leggrosszabb az, hogy az átlag ember ilyenkor orvoshoz fordul, aki valamilyen gyógyszert ír fel. A gyógyszerek pedig ugyan kezelik a helyi tünetet, pl. a fejfájást, viszont tovább savasítanak.  Tudják ezt az orvosok, és tudják ezt a gyógyszergyártók is, csakhogy ez egy akkora üzlet, hogy soha nem fogják bevallani. Lásd, milyen környezetszennyező a kipufogógáz, és mégis milyen lassan fejlődik a zöld-energiát használó közlekedés. Vajon miért? Mert az olajlobbi hatalmas pénzeket mozgat, és erős ráhatást gyakorol a piacra. Ugyanez van a  gyógyászat terén is. Ugye érted, mire gondolok?

(Nézd meg a Szerelem és más drogok c. filmet, elég reális képet fest a mai gyógyászatról és gyógyszeripparól. Nem mellesleg egy szép kis romantikus történet.)

Hogy mi az, ami savasít? A helytelen táplálkozás, a környezeti mérgek és vegyszerek, a kemikáliák pl. az említett gyógyszerek, az alkohol, a stressz, a mozgásszegény életmód... Ma már gyakorlatilag alig van valaki, akinek ne lenne savas a szervezete.  

Ezért szoktuk mi a DXN Életstílusnál a maláj mintát követve a természetes megoldásokat választani. Lúgosítással orvosoljuk testi-lelki gondjaink, és előzzük meg azok kialakulását. Nyilván vannak olyan esetek, amikor igenis el kell menni orvoshoz. Azonban pl. a rák esetében szükséges kemó és sugár terápia hatékonyságát a mi készítményeink határozottan növelik, és remek segéderőt nyújtanak más orvosi terápiák mellé.

A kis kitekintés után menjünk vissza a tünetekhez. Érzed magadon hogy valami nem stimmel? Szeretnél akár kívülről, akár belülről „igazítani magadon”? Akkor állítsd helyre a szervezeted PH-ját, és lúgosíts! Én is ezt teszem. 

Itt van két link, ahol a gandoderma gyógygomba hatásairól olvashatsz, és megnézheted lúgosító termékeinket:

 http://dxneletstilus.hu/ganoderma

 http://dxneletstilus.hu/termekek

 És itt van, ahol írhatsz nekem, ha kérdésed van ezzel kapcsolatban:

 http://dxneletstilus.hu/kapcsolat

 

Remélem, ismét hasznos voltam számodra. Legyen szép napod, és keress meg nyugodtan!

 

1 komment

Címkék: fogyás lúgosítás ph étrend savasodás

„Nekem nincs időm sportolni!” – akkor itt a megoldás!

2011.05.08. 12:05 Vick DXN

Üdvözöllek!

 

Ma kezdődött el a mozgás-programom, és erről szeretnék neked írni. Aki olvasta a korábbi bejegyzéseket jól tudja, hogy egyrészt időmilliomos nem vagyok, másrészt pedig kezdőnek vagyok tekinthető a  sport terén, ennek ellenére valamit szeretnék kezdeni a fölös energiákkal, és persze valamennyit az alakomon is illik formálni még. Ennek megfelelő edzésprogramot összeállítani nem tűnhet egyszerűnek.

A legtöbb video és otthoni torna-anyag hosszú, és bonyolult. Sok esetben akár másfél órás edzésprogramokról is beszélhetünk, ráadásul ezek elég nehezek, főleg ha valaki valóban kezdő. Az pedig persze nem tesz jót az önértékelésnek, ha már az első gyakorlatok során kifulladunk. Amikor az önbecsélüs alábbhagy, akkor pedig a lelkesedés is, és bizony  hamvába hal életmód változtató szándékunk.

Azt találtam tehát ki, hogy lazán kezdem majd fokozom a gyakorlatokat.  Így történhet meg, hogy egyelőre tovább tart leírnom a lényegét, mint végigcsinálnom a programot. Az egyik ismerősöm ajánlotta a 8 perces modulokat. Igaz csak angol nyelven sikerült megszereznem, de attól még kivitelezhető.

Has, láb és farizom gyakorlatokat gyűjtöttek benne össze, ami szerintem a hölgyek számára nagyon hasznos, főleg ha már túl vannak egy, akár több gyermek születésén. Mind jól tudjuk, hogy ez mivel is jár.  Először tehát nézzük a hasizom gyakorlatokat.

Mindenképp melegíts be előtte néhány guggolással, nyújtással, előre hajolgatással, ahogy jól esik éppen.

Aztán egyik nap a hasizom nyolc-percest, következő alkalommal pedig a másikat csináld meg. Én legalábbis így ütemeztem. Elég időtakarékos, nem?

 

Itt vannak a videók! Kellemes testedzést kívánok!

 

 

1 komment

Címkék: edzés torna otthon mozgás gyorsan alakformálás

Okés, fogyjunk le, de ugye nem kell koplalni hozzá?

2011.05.07. 12:23 Vick DXN

Mikre figyelek oda az étkezésemben?

Akár az előző bejegyzéshez is hozzá csaphattam volna, hiszen a kettő egy napon született, de ez egy különálló témakör.

Kicsit utánajártam, na persze nem vittem túlzásba, hogy mire érdemes odafigyelni a táplálkozásunk során. Koplalni, szerencsére, nemhogy nem kell,  nem is ajánlott.

A bejegyzés végén mellékelt filmet például érdemes megnézni.

Én az alábbi következtetéseket vontam le belőle. Ezekre figyelek tehát oda a táplálkozásom során:

  •  csökkenő mennyiségek a nap során: tehát igaz, hogy a nap legjelentőségtelejesebb étkezése a reggeli, a legsoványabb pedig a vacsora legyen
  •  reggelink és délelőtti menünk legyen fehérjében gazdag, pl. tojás, hal és sovány húsok, hogy ez tartható is legyen (DXN Reishi Mushroom por egyébként erre a célra kiváló)
  • több kálciumot a szervezetbe, mert így csökken a zsírok felszívódása. Ezt elérhetjük nagyobb mennyiségű tejtermék fogyasztásával vagy a Spirulina szedésével
  • kell a folyadék, leves formájában is. A folyadék telítettség-érzetet kelt, és mivel a leves lassabban örül ki, mint pl. az ásványvíz, tovább érezzük magunkat jól-lakottnak.
  • egyszerű trükkök, mégis jól beválnak: pakold kisebb tányérra az ételt, és kerüld a változatos  választékot felkínáló helyeket, mint gyorsbüfék és ételpultok
  • a saláta az saláta, nem öntet és pirított kenyérkocka, az már többlet-kalória
  • szénhidrátot, tehát kenyeret, sütit, csokit és egyéb cukros dolgokat mértékkel, de ha már eszünk, akkor reggel, délelőtt, hogy legyen idő lemozogni
  • egy hozzám hasonló életmódot folytató nőnek pedig a napi 2000 kcal elég is

Ezeket a szempontokat követem tehát. Ugye nem nagy ördöngősség? Nézd meg a filmet, és vondd le a magad következtetéseit Te is! Hasznos időtöltést kívánok!

 

Szólj hozzá!

Címkék: film táplálkozás evés diéta egészséges

Szépen alakulnak a dolgok, íme egy jele:

2011.05.07. 10:12 Vick DXN

Üdvözöllek!

Először is pótlom a lemaradást, és mellékelek Magunkról egy képet. Tudom, már az elején érdemes lett volna, de hát ami késik... Szóval itt én és Alexandra kislányom vagyunk láthatók egy kb. hónappal ezelőtt készült képen. És most a tárgyra:

Úgy döntöttem, hogy a meglévő lúgosító és méregtelenítő ganoderma-spirulina kúrámat kiegészítem némi testmozgással és egy kontrollált étrenddel, hiszen melyik nő ne akarna tökéletes erőnlétet és alakot.

Ráadásul amióta ganodermás termékekeket és spirulinát fogyasztok, energiám is van rá, valamiféle késztetést érzek arra, hogy mozogni kezdjek. Pedig van ám mit csinálnom nap közben! Élem életem ugyanúgy mint többi anyuka-társam. Korán kelek, bölcsibe viszem a kislányom, aztán dolgozom, bár a DXN-nel  ez ugye kötetlen és szabadon beosztott munkaidőt jelent, bevásárolok, takarítok, főzök, mosok és már lehet is menni újra a gyerkőcért. Utána pedig jöhet a szabadfoglalkozás a kislánnyal, ami megint csak energiát igényel. Akinek gyereke van, az biztosan tudja mire gondolok. Akinek nincs, az meg sejtheti. Szóval van mit csinálni, és még így is jut erőm edzésre. Így belevágok.

Mivel minden tevékenység célkitűzéssel eredményes, így én is ezzel kezdem. A célom 5 kg mínusz 3 hónap alatt megerőltető életmódváltás, koplalás és visszahízás nélkül. Emellé nem fogyasztok mást, csak a megszokott étrendkiegészítőimet, DXN GL-t, DXN RG-t és spirulinát, valamint finom lúgosító ganodermás kávémat.

Plusz, mivel úgy gondolom, akár te is szeretnél a nyomdokaimba lépni, itt is megosztom, hogyan is állnak a dolgok, illetve hogy milyen módszereket vetek be célom elérése éredkében.

Mert szerintem nem lell szuperhősnek lenni ahhoz, hogy szupernők legyünk, ha érted mire gondolok. Apró változtatások szükségesek csak, egy kicsi odafigyelés.

Azt javaslom tehát, tarts velem, és adj esélyt a benned lakozó álomnőnek kibontakozni.

A program tehát hivatalosan is kezdetét vette. Olyanannyira kezdetét, hogy még a mára tervezett menüt is megváltoztattam.  Ma tehát nem sütök pizzakiflit. Helyette jól becsirkézem párolt zöldségekkel.

Tarts velem, hasznos lesz és szórakoztató, ezt megígérhetem.

 

 

Utóirat: a lúgosító, méregtelenítő hatású termékekről, amiket fogyasztok bővebben itt találsz információt: http://dxneletstilus.hu/termekek

Szólj hozzá!

Címkék: egészség fogyás méregtelenítés életstílus dxn lúgositás

Első bejegyzés

2011.02.15. 21:51 Vick DXN

Az első bejegyzés mindig izgalmas - azt mondják a gyakorlott bloggerek. Én nem vagyok az, de remélem, az leszek hamar, és bejegyzéseim érdeklődő fülekre találnak majd. Minden esetre tényleg izgalmas.

Mivel a teljes élet eléréséről és az azért folytatott tevékenységről fog szólni a blogom, ezért ilyesmi témával is kell kezdjek. Számomra a legfontosabb minden közül jelen pillanatban, hogy hogyan is indítsalak el.

Valahol el kell kezdeni életed megváltoztatását, nem? Akkor kezd el most. Mert, ha nem jó, akkor nem maradhat így. Ha egy kicsit is úgy érzed, többet érdemelsz, vágj bele a tervezésbe, álmodj új életet, és hidd, hogy álmod valóra válik. 

Így indulj el a teljesség felé. Én is így kezdtem, és bevallom elég jól haladok.

Utam során találtam egy remek eszközt anyagi terveim és egészségem megvalósításához. Ezt az alkalmat is szeretném megragadni, hogy megosszam veled.

Látogass el az oldalra, ott is olvashatsz még írásokat tőlem, és további hasznos információkat találsz.

http://dxneletstilus.hu/blog

 

Eredményes rajtot kívánok! Hajrá! Még találkozunk.

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: élet kezdet motiváció életstílus dxn

süti beállítások módosítása