Egyenesen Előre

Munkáról, sikerről, egészségről, családról, hivatásról.... - az életről, és annak teljességéről. Arról az idilli állapotról, amit mindannyian szeretnénk elérni. Viszont nem mindig tudjuk, hogyan.

Linkblog

HTML

A sas története

2011.06.17. 07:48 Vick DXN

Üdvözöllek!

 

Ma reggel egy levél fogadott az emailfiókomban, egy DXN Életsílusos csapattársam, Fenyő Timi írt nekem. Ő is egyike azoknak, akik a kezdetektől fogva komolyan veszik az üzletüket, és bár még csak nemrég kezdte, már most bizonyosak lehetünk sikerében. Megkért rá, hogy ugyan írjam már meg neki a sas történetét, hiszen ő már hallott róla, hogy tanulságos, tudja, hogy segít, de nem ismeri teljes egészében. Gondoltam, megírom itt, hogy Ti is lássátok, hiszen ez mindenki számára hasznos lehet. 

Ahogy  végiggondoltam a  történetet, azt, hogy mit is írjak, rájöttem: te jó ég, bevonzottam Timi kérését. Aki a vonzás törvényét ismeri, akár a Titok című filmből, akár máshonnan, az nagyon jól tudja: tudatalattaink sokszor megadja nekünk, amire vágyunk, persze nyitottnak kell lennünk a befogadásra. Amint nyitottá váltam, beötlött, ez a történet most rám is vonatkozik.

Persze  a Titok is jelentős téma, érdemes lenne még beszélnünk róla, és fogunk is később, de addig is  itt a film. Utána persze érdemes elolvasni és megnézni a Sas történetét:

 

 

Szóval a Sas története. Nem akármilyen kis sztori ez. A sasok ugyebár elég sokáig élnek, körülbelül 70 évre vannak kalibrálva, ez ugye majdnem egy teljes emberi időtartam. Ilyen viszonylag kistestű állatoknál azonban ez nagy dolog, mert általánosságban véve a kisebb testű állatok rövidebb ideig élnek.

Ennek a gyönyörű madárnak azonban hatalmas áldozatot kell hoznia ahhoz, hogy élettartamát meghoszabbítsa, és 40 éves korában nagyon komoly vízválasztóhoz ér. Ekkor ugyanis eldöntheti, hogy feladja-e hátralévő éveit, és gyakorlatilag belepusztul a körülményeibe, vagy kemény próbák során változtat önmagán és helyzetén, hogy a továbbiakban boldogan éljen.

Nézd meg a videót, hogy megtudd, miről beszélek.

  

Ha megnézted a videót, érteni fogod, amit most írok. Sorsom, sorsunk igenis rokon a saséval. Nekem is változtatnom kellett, hogy boldog legyek. És nagyon valószínű, hogy Neked is változtatnod kell, hogy boldogan élj. (Olvasd el az előző blogbejegyzéseket, ha nem tudod, mire gondolok.)  Nagy elhatározásokat kell tehát hoznunk ahhoz, hogy életünk valóban érdemi változásokon menjen keresztül. És igen, olykor komoly átalakulásokon kell keresztül menjünk mi magunk is. A sas saját magát fosztotta meg karmaitól és csőrétől 150 napon át tartó harc árán, mert ezek az elemek meggátolták élete kibontakozását. Nekünk pedig olykor meg kell válnunk néhány rossz szokásunktól és tulajdonságunktól, hogy helyet kapjon az új, az előremozdító. Lehet hogy ez ugyanolyan kemény lesz, mint a  sasnak megválni a  testrészeitől? Lehet. Bár én ezt a folyamatot többnyire inkább élvezem, mégis kétségtelen, hogy hatalmas kitartást igénylő dologról beszélünk.

Ne kérdezd tehát, miért nem olyan az életed, amilyet szeretnél, hogy aztán ne csinálj semmit! Szabadulj meg attól, amit nem szeretnél és szerezd meg azt, ami még hiányzik a teljességhez.

„Légy sas! Dönts és változtass,

ez visz majd előre.

És ha fáj, ha olykor nehéz is a döntés,

tudd: ez az igazi előrelépés.”

Improvizálásnak nem rossz, mégha itt-ott a szótagszám nem is stimmel. A lényegét ugye azonban érted?

Légy sas! Dönts és változtass!

 

Szólj hozzá!

Címkék: változás sas változtatás kitartás története életstílus dxn

A bejegyzés trackback címe:

https://1nsnelore.blog.hu/api/trackback/id/tr192991238

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása